 |
| Vass Péter "Bexter" |
Vass Péter Bexterrel és képeivel már számos helyen találkozhattak a vas megyei olvasók. Ezúttal azonban Bexter különleges fába vágta a fejszéjét: hajléktalanok néznek vissza fotóiról. A tárlat különlegessége, hogy a helyszínt Szombathely egy elegáns kávéháza, a helyi Café Frei adja.A kiállítása apropóján ültünk le beszélgetni.
Honnan jött az ötlet, hogy épp hajléktalanokról készíts sorozatot?
Hajléktalan szállón dolgozom. Így a téma előttem volt folyamatosan.
 |
| www.bexter.hu |
Milyen fogadtatása volt a képeidnek?
A legtöbben a megdöbbentő szót használták. Ilyen eredményt kívántam elérni a képekkel.
 |
| www.bexter.hu |
Maguk az érintettek hogy fogadták, amikor elárultad nekik, hogy le akarod fotózni őket?
Mindenki meghátrál egy picit, amikor azt kérik tőle, hogy álljon modelt a fotózáshoz, de mivel már régóta ismertek, bele egyeztek. Mindegyik alannyal csináltunk egy beleegyező nyilatkozatot is.
 |
| www.bexter.hu |
Könnyebbséget jelentett, hogy belső munkatárs akart róluk fotósorozatot készíteni? Mármint arra gondolok, hogy ezek az emberek a helyzetüknél fogva alighanem meglehetősen zárkózottak...
Könyebben megnyilsz olyannak, akit ismersz, mint egy vadidegennek...
Hány alkalom során készültek ezek a képek, s mennyi időt ölelnek fel a képek összességében?
Több, mint két éve tart ez a projekt. A munka neheze az volt, hogy megismerjem az embereket, és kivárjam azt a megfelelő pillanatot, amikor olyan érzelmeket mutattak arcukon, ami a legjellemzőbb rájuk.
 |
| www.bexter.hu |
Az élet más területein is remek képeket készítesz. Melyek a kedvenc fotótémáid?
Az emberi arcokon kívül a csillagokat szeretem lencse végre kapni. Mellette más fotósokkal sokat járjuk a természetet is.
Ha meg kellene fogalmazni, mitől lesz "bexteres" egy kép? Mi az ars poeticád?
Mivel én nem tudom magam bemutatni, ezt megteszi helyettem Ottília Csernyánszky művésznő, Fotózol c. blogjában.Íme:
“Bexter barátom fotóit, munkáit, hitvallását nézve, folyamatosan nyomon követve fejlődését, gondolatmeneteit, tűnődését, látásmódját, az jut eszembe, hogy igen, a fotózás nekem valahol itt kezdődik. Nem akarok én senkit meg nem bántani, sőt nincs jogom sem méltatni, sem dorgálni más munkáját, mert azt vallom, hogy senkinek nincs joga pl. egy autóra azt mondani, hogy ez ronda, mert ezer mérnők munkáját bírálná. Én csak azt tudom, hogy attól még, hogy tökéletes sminkkel, remek fények között, csini ruciban elkészít egy fotós egy képet, az még nem nevezhető fotózásnak, és a legkisebb jóindulattal sem nevezhető fotónak. Bexterben ezt szeretem, ezt az egyszerű, tiszta zsenialitást. Hogy ott van, és elkapja azt a pillanatot, amitől megdobban a szív, kunkorodik egy mosoly, fátyolos lesz a szem. Csend lesz, vagy hangosan morajlik, kisüt a nap, vagy éppen beborul. Ott marad egy “íz”, ami a legeslegfontosabb az alkotások során. Keserű, vagy édes, de sokáig elkíséri az embert. Élet. Hogy igen, itt van ez a fiatalember, az egyik legigazabb ember, akit ismertem és átad valamit. Valamit, amire született. Valami maradandót. Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy a munkáimat ő fotózta egyik kiállításomon. Amikor az első fotót megláttam munkáimról, az ugrott be, hogy “aszta, ezek eddig csak üvegek voltak, most meg lelkük van, élnek”, és volt a kiállításon egy asztalka, gyászt takart, kevesen tudták, hogy az ott a gyász helye. Bexter lefotózta úgy, hogy ő sem tudta, miért van ott. Úgy, ahogy azt kell. Semmi szín, pompa. A képet átjárta a fájdalom. Akkor döbbentem rá, hogy Bextert “vezetik”. Onnan fentről. Egy magasabb rendű lény. Isten küldte őt is e sárgolyóra. Azért, hogy valamit adjon, valamit, amire hivatott, valami mást, amit csak ő tud adni, megőrizve fotóin a gyász méltóságát, az esőcseppek szépségét, az otthonok melegét, az arcok fájdalmát, örömét, történelmét, eszméit, a szemek meséit… “
Ilyenkor gondolom az ember egy pillanatra jóleső érzéssel hátradől, de hát fiatal vagy még...Megvan már, mi lesz a következő nagy fotós projekt?
A mi generációnk már megtanulta, nincs hátradőlés. Tanulás van most elsősorban terítéken. Új projekten nem gondolkoztam még, úgyérzem a mostani nem befejezett még.
Ez azt jelenti, hogy alighanem fogunk még találkozni hasonló témájú képeiddel a jövőben is?
Nagyon sok olyan szociális probléma van, akár az országban, akár a városunkban, ami megvilágítást kíván. Idővel szép lassan bemutatok mindent. Ez a tervem.
További gyönyörű képekért lsd: http://bexter.hu/# és https://www.facebook.com/SiDiusBexter/photos_all
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése